#Győri Enikő

Magyarország csak a kísérleti nyúl – a Tavares-jelentés és Európa jövője
 

Magyarország csak a kísérleti nyúl – a Tavares-jelentés és Európa jövője

Bár a magyar kormánynak kínos lehet a Tavares-jelentés elfogadása, igazából egyelőre nem kell aggódnia amiatt, hogy életbe léptetnék az EU-szerződés 7. cikkelyét. A portugál jelentéstevő azonban nem is csak a magyar alkotmányossággal foglalkozik, hanem már az EU egészének kereteit feszegeti. Nem is ő az első, hiszen sokan vannak, akik több beleszólást adnának a brüsszeli intézményeknek a tagállamok dolgaiba, Magyarország csak megadja az apropót a politikai unió erősítéséhez.

Kovács Áron Kovács Áron



Ismét cáfolja Brüsszel a Fideszt
 

Ismét cáfolja Brüsszel a Fideszt

Hatalmas szenzációként, leleplezésként és brüsszeli beismerésként adták hírül fideszes politikusok, majd a kormánypárti sajtó, hogy az Európai Bizottság beismerte: a gyermekvédelminek nevezett törvény miatt tartják vissza a Magyarországot megillető több mint 2500 milliárd forintos helyreállítási forrásokat. Egy hét elteltével kiderült, hogy szó sincs semmiféle fordulatról, a brüsszeli testület továbbra is a magyarországi korrupciós helyzet miatt aggódik.

EUrologus EUrologus

EP-vita az oltóanyagok szabadalmáról:
 

EP-vita az oltóanyagok szabadalmáról: "A történelem nem fog megbocsátani!"

Az európai politikusok egyik része szerint a világ átoltottságát az oltóanyagok gyártásának további gyorsításával és a felajánlások megnövelésével, másik része szerint pedig a vakcinák szabadalmi jogainak felfüggesztésével lehetne elérni. Két hete az Egyesült Államok bejelentette, hogy támogatja a Covid–19 elleni vakcinák szabadalmi oltalmára vonatkozó mentesség bevezetését.


Az uniós pénzekkel kapcsolatos korrupció miatt aggódik a Fidesz
 

Az uniós pénzekkel kapcsolatos korrupció miatt aggódik a Fidesz

Interparlamentáris konferenciát rendeznek ezen a héten az Európai Parlament és a tagállami törvényhozások, valamint az uniós vezetők részvételével, az úgynevezett európai szemeszter keretein belül. A cél az, hogy a résztvevők megvitassák a járvány utáni újjáépítés lehetőségeit, középpontban a helyreállítási alappal. A Fidesz a korrupció veszélyeire figyelmeztet.

EUrologus EUrologus

Bizottsági levél ugyan nem volt a magyar közbeszerzések kritikájáról, de a probléma nagyon is létezik
 

Bizottsági levél ugyan nem volt a magyar közbeszerzések kritikájáról, de a probléma nagyon is létezik

Brüsszel jóváhagyása nélkül nem jutnak forrásokhoz a tagállamok a helyreállítási alapból, ezért már most komoly egyeztetések folynak a fővárosok és az Európai Bizottság között. A kifizetéseknél szerepet fognak játszani az úgynevezett országspecifikus ajánlások, amelyek Magyarország esetében sok kritikát fogalmaznak meg a korrupció és a közbeszerzések átláthatatlansága miatt.

EUrologus EUrologus





Győri Enikő: szeptemberben tárgyalnak újra a befagyasztott uniós pénzekről
 

Győri Enikő: szeptemberben tárgyalnak újra a befagyasztott uniós pénzekről

Szeptember elején tárgyal újra Brüsszelben Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetését is ellátja kormánybiztosként és Johannes Hahn regionális politikáért felelős uniós biztos - válaszolta Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára újságírói kérdésre a visegrádi négyek uniós ügyekért felelős államtitkáraival folytatott egyeztetés utáni sajtótájékoztatón hétfőn Balatonfüreden.

MTI MTI


Győri Enikő:
 

Győri Enikő: "komoly csúsztatásokat tartalmaz" a Tavares-jelentés

Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára szerint súlyosan elfogult a szerdán elfogadott Tavares-jelentés szövege, de ez várható is volt, hiszen politikai kampány folyik az unióban, mert kevesebb mint egy év múlva európai parlamenti (EP-) választások lesznek.

MTI MTI

Győri Enikő Becsületrendet kapott
 

Győri Enikő Becsületrendet kapott

Átvette csütörtökön Budapesten Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára a francia Becsületrend tiszti fokozatát - közölte a szaktárca az MTI-vel.

MTI MTI


Győri:
 

Győri: "bűnbakkeresés lehet a válság következménye"

A válság veszélyes következménye, hogy elkezdődött az unióban egy "kicsit bűnbakkereső, kicsit egymást vádló, olcsó politikai közbeszéd" - mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.

MTI MTI